Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

 

100. születésnap köszöntése.

Kedves Olvasó!

Törökbálinton 100. születésnapja alkalmából Bartus Sándornét köszöntötte Turai István polgármester, Rothauszky Györgyné a körzet képviselője, valamint Török-Hammer Katalin. A polgármester úr egy gyönyörű csokor virágot és a város emléklapját, illetve Orbán Viktor miniszterelnök által küldött köszöntő emléklapját adta át Margit néninek. Az eseményen jelen volt lánya Sági Lászlóné (Bartus Margit) és nagynénje Zámbó Istvánné.

 

Az étkezőben látták vendégül a köszöntőket, ahol már a sok virág és köszöntő lapok árulkodtak arról, hogy Margit nénit sokan szeretik környezetéből. A vendégeket süteménnyel és tortával kínálták. valamint elő került egy direkt erre az alkalomra Svájcból beszerzett üveg pezsgő, amivel koccintottak Margit néni egészségére. A házigazdák elmondták, hogy ezen a hétvégén köszönti fel a család a dédit. A torta elfogyasztása után a jó hangulatú beszélgetés közben kerültek elő régi emlékek és fotók, illetve az unokák-dédunokák fotói.

Margit néni jelenleg jó egészségnek örvend, néha segít a háztartásban, illetve még a kertbe is kijár az ottani teendőket ellátni. Aktív korában dolgozott a Törökbálinti Tüdőszanatóriumban, majd kendergyárban, illetve dolgozott Németországban is. Egy leánya született, jelenleg két unokával és négy dédunokával büszkélkedik. Margit néni 22 éves kora óta özvegy, mert férje egy munkahelyi balesetben elhunyt

A Bálintinfo.hu gratulál és jó egészséget kíván Margit néninek.

/ Hopka László /

 

Megnézem a fotóalbumot !

 

Fotó & videó: Hopka László

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu