Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

Kedves Olvasó!

Idén augusztus 19. -én, immár 5. alkalommal  került megrendezésre a Templomkerti koncert "Varázslatos zenei utazás" címmel. A megszokottól teljesen eltérő rendezvény csak a nevében volt az eredeti helyszínre utaló program. A szervezők az idén ezt a programot a Munkácsy Mihály Művelődési Házban tartották, amin szerintem sokan meglepődtek, Én magam is.

De a színházterembe lépve máris látható volt, hogy miért került a műsor erre a helyszínre. A templomkertben a nagy technikai igény miatt nem lehetett megrendezni a koncertet. Az összenyitott színház terem teljesen megtelt. A nézők ekkor még nem tudták, hogy egy pillantás alatt lettek résztvevői egy országos, illetve nemzetközi koncertturnénak, azon belül is a premier előadásának.  

A video nem elérhető.

A szervezők az idén nagyot alakítottak, a koncertről három kameraállásból készült felvétel, illetve 2 db. kivetítőn is követhették az előadás részleteit. Az programot úgy állították össze, hogy több ország híres szerzőinek darabjait mutatták be, néhol a zenészek az adott szerzeményhez öltözve játszottak, így teremtve harmóniát a megszólaltatott művel. Nagyon széles volt a repertoár, volt komolyzene, musical és operett részleteket is megszólaltattak az előadók.

A látványról díjnyertes táncosok gondoskodtak. A meghívót olvasva már jó előre lehetett tudni, hogy aki eljön az előadásra az nem csalódik, hiszen Berki Sándor és a Kék Duna Szalonzenekar többször játszott már Törökbálinton nagy sikerrel. Ez az előadás minden eddigi tőlük látott produkciót felül múlt, ami a közönség soraiból előtörő tapsvihar jellemezett a legjobban. A koncert fináléjában még pirotechnikai eszközök is szerepet kaptak, amit még nem nagyon láttunk a Művelődési Ház színpadán.

Azt hiszem ez a produkció a világ bármely pontján meg álja a helyét. Mivel a koncert az augusztus 20.-i ünnepség előestéjén volt, így testvértelepüléseinkről érkezett vendégeink is részesei lehettek ennek a varázslatos zenei utazásnak. Kérem tekintse meg a koncerten készült felvételeinket, illetve a fotóalbumot.

/ Hopka László /

Fotó&Video: Hopka László

 

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu