2010 április 08-án, Csuka Attila alpolgármester, Rothauszky
Györgyné és Györfi László képviselők köszöntötték az Arany Alkony
Idősek Otthonában a 95. születésnapján, Tasnádi Sándorné Jusztina
nénit.
Alpolgármester úr egy szép virág
csokorral, Rothauszky Györgyné ízletes tortával, Györfi László
pedig az emléklap átadásával köszöntötte Jusztina nénit, aki
láthatóan nagyon örült és meghatódva köszönte meg a kedvességet. Jusztina nénit köszöntötte még Könyves Pál az intézmény lelkésze is.
Az eseményen jelen volt unokája, Dr.Tasnádi Márta Éva és az
intézmény ápolói is.
Jusztina néni Erdélyben, Egerbegyen született, 1942-ben költöztek át
Erdélyből. Három gyermekük volt, sajnos férje gyógyíthatatlan
betegségben fiatalon meghalt, ekkor 27 éves volt. Gyermekeit egyedül
nevelte fel, soha nem ment férjhez. Fia minden nap meglátogatja az
intézményben.

Hat unokája van. Aktív korában 27 évig a textil iparban dolgozott
meósként. Nyugdíjba vonulása után még nyolc évig dolgozott,
színházban ruhatárosként. Imádja a kolbászt, szalonnát, kenyeret és
a gyümölcsöt. Szemüveg nélkül is tud olvasni, főleg magyar írók
műveit olvassa. Vass Albert összes könyvét olvasta. Jusztina néni
nagyon víg kedélyű, többször megnevettetett minket, korát
meghazudtoló egészségnek örvend. Szeret zenét hallgatni, érdekli a
sport, örül a sikereknek. Szinte semmilyen gyógyszert nem szed. Régi
emlékeit úgy osztotta meg a köszöntőkkel, mintha csak néhány évről
beszéltünk volna.
/ Hopka László /
