|
Városi ünnepség, március 15.
Kedves Olvasó!
Március
15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc
emléknapja alkalmából tartottak ünnepséget, majd koszorúzást Törökbálinton.
Az ünnepség a Munkácsy Mihály
Művelődési Házban 15 órakor kezdődött. A Zimándy Ignác Általános Iskola
mazsorett csoportjának bevonulásával,
akik erre az alkalomra nemzeti színű szalaggal díszített ruhában
jelentek meg. Ezt követően a Himnusz eléneklése következett, majd beszédet
mondott Dr. Aradszki András országgyűlési-képviselő. A beszéd elhangzása
után a Zimándy Ignác Általános Iskola tanuló adták elő műsorukat, amelyet
erre az alkalomra készítettek.
A műsor jól sikerült, az előadók stílusos
kornak megfelelő ruhát viseltek, látszott a sok gyakorlás, nem volt
fennakadás üres idő, a színpadon folyamatosan történt valami, nem győztem az
objektívet az események felé fordítani. Úgy is fogalmazhatnék, hogy össze
volt rakva a műsor, amit a műsor végén vastapssal honorált az ünneplő
közönség.

Az ünnepség után, mint mostanában szinte
minden jeles eseményen, ismét honosításra került
sor, ami csak emelte az ünnepség fényét. Turai István
polgármester a színpad elé szólította a honosításra érkezett polgárokat,
hogy az eskü szövegét előmondva az esküt tevők az esküt letegyék. Így is
történt 12 új magyar állampolgár, köztük jó néhány gyerek felemelő pillanatának lehettünk tanúi. Az
eskütételnél a színházteremben lévők felállással tisztelték meg az esküt
tevőket. Az eskü letétele után Turai István polgármester az itt nálunk már
hagyományos ajándékot mellékelt a hivatalos dokumentum mellé. Az eseményen
ajándékot adott át az Erélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete is.
Az ünnepség után a
Törökbálinti új köztemetőben került sor a koszorúzásra, ahol megkoszorúzták
a Papi sírboltot, majd Hőgyi Lajos 48-as tüzér hadnagy sírját.
Ezzel a hivatalos ünnepség véget ért.
Az
ünnepségen részt vettek és az emlékezés koszorúit elhelyezték:
Törökbálint Város képviselő-testülete Turai István polgármester vezetésével, Német Kisebbségi
Önkormányzat, Csupaszív Óvoda, Sváb Egyesület, Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat, Független Platform
Egyesület, Bálinti Polgári Közéleti Egyesület, Fidesz-KDNP, MSZP, JOBBIK,
LMP, Bálint Márton, Zimándy Ignác Iskola
Óvodák, Bölcsőde, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, Munkácsy Mihály
Művelődési Ház, Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete, Munkácsy Mihály
Nyugdíjas Klub, Törökbálinti Jóakarat Kör Egyesület, Törökbálinti
Városőrség, Törökbálint és Vidéke Horgász Egyesület.
Így zajlott le 2014-ben az ünnepség.
Kérem tekintsék meg a rendezvényen készült videó felvételt és a fotókat
érdemes megtekinteni!
/ Hopka László /
 |
|