|
Kedves Olvasó!
Hajdu Ferenc
író, Törökbálint alpolgármestere az Ünnepi Könyvhét keretein belül, a Vörösmarty téren
dedikálta legújabb, sorban a 12. megjelent könyvét, amelynek a címe:
"Csodanincs". A könyv Hajdú Ferenc verseit gyűjti
csokorba. Úgy gondoltam, hogy a helyszínen meglátogatom és
beszámolok erről az
eseményről is. A téren lévő nagy forgatagba belevetettem magam és
kisvártatva megtaláltam Hajdu Ferenc írót, egy asztalnál, ahol
éppen dedikálta könyvét. Néhány szavas beszélgetésünk után a kezembe
vett könyvet véletlenszerűen kinyitottam, és azt kértem Hajdu
Ferenctől, hogy az oldalon található verse megjelenhessen az
oldalunkon. A véletlenszerűen kiválasztott oldalról íme a rövid vers:
Hajdu Ferenc a
könyv hátsó borítóján ezt írja:
"Törökbálintra
születtem 1956-ban, azóta itt élek és dolgozom. Jó néhány éves
költői próbálkozást követően, értő tanítómesterem és bírálóm volt
Takács Tibor, Keszthelyi Rezső és Marsall László. Ám sokat
köszönhetek Nagy Gáspár és Tandori Dezső barátságának is. Köteteim
kezdetben a Magvető Könyvkiadónál jelentek meg: Ketten
vagyunk, mindig ketten (1982), Ablakból a fák
(1985). 1988-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjas voltam, ennek
köszönhetően írhattam meg Az igény teljesítése (1988)
című irodalmi tanulmányomat. 1989-ben JAK ösztöndíjat kaptam, ettől
az esztendőtől kezdődően több ízben eleget tettem a Magyar Rádió
felkérésének: sok órányi hanganyagot - rádiójátékot, adaptációt -
készíthettem. Ezt követően a DE Kiadó Füvek némasága
(1995), a Fekete Sas Kiadó "Rések" (2001) és az
Orpheusz Kiadó " Boldog bolondok" (2007) gondozta
munkáimat."
/ Hopka László /
|


 |