Február
4-én a Munkácsy Mihály Művelődési Házban tartotta rendhagyó dalos
bálját a Lendvai Károly Férfi Kórus. A kórus családtagjain kívül
barátok, ismerősök és azok jelentek meg, akik egy szép estét
kívántak eltölteni a dalos fiúkkal. A bejáratnál mindjárt köszöntő
itallal fogadják a vendégeket, kinek pezsgőt, kinek igazi hazai házi
pálinkát kínálnak.
A bálon a
muzsikáról a MixTrió zenekar gondoskodott, és játszották
folyamatosan a talp alá valót. A mulatozást a kórus szakította meg
időlegesen
néhány percre, amikor rendhagyó módon néhány dalt adtak elő
repertoárjukból. A dalok elhangzása előtt, Nagy József a kórus
vezetője köszöntötte a vendégeket. A fiúk nagy lelkesedéssel és
alázattal készülnek minden fellépésükre. A kórus tavaly ünnepelte
kerek évfordulóját, amelyet az idén megtoldottak plusz egy évvel,
így immáron 86 éves a kórus.
Törökbálint
falain kívülre is gyakran járnak a fiúk, és ilyenkor mint utazó
nagykövetek keltik jó hírét Törökbálintnak. A dalos bálon a jókedvé,
és a mulatozásé a főszerep ezen a estén. Jó volt látni, hogy
Törökbálinton milyen sokan eljönnek egy kórusnak a báljára.
Fiatalok, idősebbek együtt ropták a táncokat, együtt izgultak és
nevettek a tombola sorsoláson, azt gondolom, hogy ez így van
tökéletesen rendjén.
Kérem
tekintsék meg a bálon készült videó felvételt, amin a dalos fiúk,
bálra készült műsora látható. Szívből ajánlom mindenkinek. Az
eseményen készült fotók az albumban tekinthetők meg.