Bóbita óvoda alapkő letétele 2009.04.15.

Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 

 

Zöld Óvoda épül Törökbálinton

Elindult a 250 millió forint EU-s támogatással és 400 millió forintos önkormányzati saját erővel megvalósuló óvodabővítési beruházás, melynél döntő szempont a környezettudatos szemlélet volt.

Csillogó szemű óvodás gyerekek részvételével tartotta meg Turai István törökbálinti polgármester azt a tájékoztatót, melynek témája a település legújabb beruházása, a már működő Bóbita Óvoda bővítése-korszerűsítése volt. A városvezető elmondta, hogy Törökbálinton évek óta túljelentkezés van az óvodákban, 120%-os a létszám ezekben az intézményekben, így jövő év elejétől fellégezhetnek, hiszen ezzel a beruházással legalább 150-el több kisgyereket tudnak befogadni a város óvodái.

65 pályázó tervei közül választották ki a Balázs Mihály építész Kossuth-díjas tervező vezette stúdió terveit, melyben a legfontosabb szempontok a természetes anyagok használata, a környezetbarát technológiák alkalmazása, és energiatakarékos megoldások voltak. Az egyik legérdekesebb dolog lesz az épületben, hogy az épület egy része a föld alatt lesz, nem hagyományos fedél védi majd, hanem zöldtető óvja a „terepépítményt”. A fűtésről-hűtésről geotermikus energia gondoskodik majd.

Az infrastrukturális fejlesztés csak alapja a tartalmi fejlesztésnek, mondta Pénzes Józsefné a Bóbita Óvoda intézményvezetője. A gyerekek különböző fejlettségi szintje szükségessé teszi a kompetencia-alapú képzést. Ehhez ideális környezet lesz az új épület, melyben minden adott lesz ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is olyan környezetben nőhessenek fel, mely egy életre szóló élményt nyújthat. Az udvaron tagolható játszó, pihenő és sporttér lesz, és minden csoportszobához külön terasz tartozik majd, mesélte az óvónő és szemei legalább úgy csillogtak, mint a sajtótájékoztatón részt vevő gyerekeké, mikor átvették az „Én Új Ovim” elnevezésű rajzverseny díjait.

Zárásként Szabó Lajos, a Kalotherm Zrt. elnök-vezérigazgatója tett hitet a mellett, hogy a kivitelezési munkákat a tervezett időpontig, azaz 2009. október 2-ig befejezik, így a projekt november 30-i dátummal le tud zárulni, és a gyerekek a Mikulástól már az új helyen vehetik át az ajándékokat.

Az alapkőletétel a leendő óvoda helyszínén: Turai István polgármester, Hámoriné Olár Mária, Géczy Krisztián, Pénzes Józsefné, Balázs Mihály és Szabó Lajos helyezték el az előzőleg az óvodások rajzaival és 2 db napi lappal megtöltött urnát.  Ezzel a beruházás hivatalosan kezdetét vette, és várhatólag az elkészült óvoda átadása után, enyhülni fog az óvodai helyhiány Törökbálinton. 

A tervezésnél az üzemeltetés költsége igen nagy súlyt kapott, amellyel a tervezők előre látását mindenképpen ki kell emelni, nem mindegy, hogy egy új intézmény csak formavilágában korszerű, de az energia felhasználás területén is annak kell lennie. A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján, illetve a látványtervek láttán, Magyarországon egyedülálló intézmény valósul meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv támogatásával. Az eseményről készült képek a fotó albumban tekinthetők meg.

/ Hopka László /

Megnézem a fotóalbumot !

Fotó: Hopka László

 
 

Copyright (c) Bálintinfo.hu