„A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontja a temetőben, kenyér és táj. Nem. A haza te vagy, testi és lelki mivoltodban. Ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, úgy a lángoló, örömteli pillanatokban, mely összessége az életedet alkotja. S életed a haza életének egy pillanatja is…”

Tisztelt Ünneplő Törökbálintiak!

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Ezzel a Márai Sándortól vett idézettel köszöntöm Önöket, államalapító Szent István királyunk mai ünnepén. "... életed a haza életének egy pillanatja is…” Igen! Szent István király élete is a haza életének egyetlen pillanata volt.  De mégis: milyen nagyszerű  pillanata!  Az egész nemzet életét és sorsát meghatározta négy évtizedes uralkodása alatt. Amikor a magyarok 1100 esztendeje ideérkeztek, hazát, otthont kerestek.  Nem mintha addig nem lett volna nekik.  Hazájuk a nemzetségük, otthonuk a családjuk volt. Esténként, amikor a nagycsalád körbeülte a sátor közepén lobogó tüzet, mindenki tudta, hogy hova tartozik. Összetartoztak családjukban, mert együtt élték az életüket. Összetartoztak, mert egymásért végezték el, azt a mai szemmel nézve talán elképzelhetetlenül kemény munkát, amit a vándor nomád életmód jelentett. És összetartoztak nemzetükben is, amely a pusztai szomszédokkal vívott harcokban védelmet adott mindannak – személyeknek és tárgyaknak –, akiket szerettek, amelyekkel meghatározták önmagukat.

Összetartoztak, mert nap mint nap újra meg kellett tapasztalniuk: csak együtt maradhatnak meg. Aztán itt, a Kárpát-medencében eljött a nap, amikor képletes „útelágazáshoz” érkeztek, el kellett dönteniük, merre menjenek tovább, milyen jövőt gondoljanak maguknak. Szent István ezer évvel ezelőtt, amikor a jövőről határozott, három út közül választhatott. Az első a Koppányok és Vazulok útja volt, az elzárkózó, csak a múltból élők útja, a második az Orsoleo Péterek és Salamonok útja, a múltat elfelejtő, egyszer s mindenkorra lezáró út volt. Szent István tudta, hogy egyik sem járható. Az általa választott ösvény gyökeresen eltért az előző kettőtől. Ő a való élet iránti tisztelettel és nagy gyakorlati érzékkel meglátta: nemzetünk csak akkor maradhat meg, ha gyökereiben szilárdan megkapaszkodva, mindennapjait a kor kívánalmaihoz tudja igazítani. Művét időtálló, örök emberi értékekre építette fel. A magyarság a kereszténység felvételével egyenjogú szereplője lett az európai népek akkoriban formálódó rendszerének. Azt tanulta meg a Nyugattól, amit megtanulni, alkalmazni érdemes volt. A szent király feladata nem az volt, hogy új nemzetet hozzon létre – ezt az ősök előtte már megtették. Nem az volt a feladata, hogy új hazát hódítson meg – ezt a feladatot nagyapái már elvégezték. Neki otthont kellett teremtenie ebből az országból a nemzete számára. Olyan otthont, amely kellőképpen biztos, véd a külső és a belső ellenség ellen, amely nemcsak a túléléshez, hanem az építkezéshez, a gyarapodáshoz szükséges feltételeket is biztosítja. És az általa elrendezett állam elég szilárdnak bizonyult ahhoz,hogy megtartson minket. Hogy ez mit jelent, könnyen végiggondolhatjuk, ha a népvándorlás viharában előttünk itt járt népek sorsára gondolunk.

 Nagy és hatalmas nemzetek voltak a hunok, a gepidák, a longobárdok, az avarok és a többiek. S amint jöttek, úgy mentek is tovább, vagy tűntek el innen. „Az idő igaz, s eldönti, mi nem az” – írja egy helyen Petőfi. Hazánk történetében Szent István király életművénél állandóbb és tartósabb még nem volt. Szent István mintául szolgált minden elkövetkező magyar államférfi számára. Utódai nem hoztak törvényt anélkül, hogy ne hivatkoztak volna a szent királyra. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – ezer esztendeje követünk. Európai lett a magyar állam. Ez azt jelenti, nem válhat szét a jó, az igazságos attól, ami törvényes, s attól, ami hasznos. A törvényalkotók hatalmuk birtokában nem korlátlan kényurak, akik azt tehetnek, amit akarnak, hanem a rábízott emberek ügyének előmozdítói kell legyenek, az ország egészének, teljességének szolgái. Az európai magyar állam azonban magyar volt Szent István korában, és ma is az kell, hogy legyen. A király elsődlegesen a saját nemzeti érdekeinket tartotta szem előtt, de tudta ugyanakkor azt is, hogy azokat, akik külországból érkeznek, s Magyarországot hazájuknak választják, szívesen kell fogadnunk, hiszen minket erősítenek fegyverükkel éppúgy, mint két kezük munkájával.

Tisztelt Ünneplő Törökbálintiak!

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Gyakran mondjuk: nehéz napokat élünk. S bizony igazunk is van, ha a mindennapok megélhetésének egyre szorongatóbb voltára gondolunk. De ha végig nézünk az előttünk járók életén, láthatjuk, hogy az élet soha nem volt könnyű. Szent István műve az akkori életben valami teljesen újnak a kiinduló pontja volt. Nemde napjaink is valami újnak a kiinduló pontjai! Az elmúlt hetekben új, reményteli, és cselekedetekkel teli korszakot nyitott Magyarország. Új törvények születtek, amelyek egy igazságos és békés Magyarország pillérei, ahol az összefogás hazára talált. Reményteli az idei ünnep, mert hosszú évek állandó megosztottsága után, béke köszöntött az országra Ahhoz, hogy ez a béke sikerre vigye nemzetünket, tulajdonképpen nagyon egyszerű a feladatunk, és mindenkinek csak annyi a feladata, hogy saját munkáját, hivatását tisztességesen végezze: a szülő járassa iskolába gyermekét, a tanár jó szívvel tanítson,  az orvos legjobb tudása szerint gyógyítson, a rendőr védje a rendet, a hivatalnok legyen segítségünkre, az eladó forduljon figyelmesen hozzánk, a vállalkozó végezze el tisztességesen a rábízott a munkát, és persze azok is, akiket a nép választ tegyék dolgukat tisztességgel: a honatyák, akik bizalmat kaptak az emberektől, képviseljék őket, jó és igazságos törvényeket hozzanak, a polgármesterek fáradozzanak falujuk, városuk gyarapodásán, a kormány józan ésszel, polgárai javára kormányozzon, a pártok vívják meg csatáikat az értékek mezején, de soha nem saját nemzetük ellen. Ha csak mindenki a maga részét, a maga munkáját, a rábízott feladatot végzi el, ha épít, és nem rombol, hiszem, Magyarországon, Törökbálinton jó lesz élni, és egyre kevesebben lesznek azok, akik úgy érzik, hogy nem lehetnek részesei ennek az új korszaknak. Egyre kevesebben lesznek azok, akik úgy érzik értelmetlen és kilátástalan a fáradozásuk, a mindennapi kemény munkájuk.

Új, igazságos korszak kezdődött, azzal a reménnyel, hogy egyenlők a terheink, és egyenlők korlátaink. Azzal a reménnyel, hogy a magyar nép nem pusztán adófizető, kizsigerelhető alanya az államnak. Azzal a reménnyel, hogy a közös dolgainkat tudjuk ésszerűen, felelősséggel intézni. Azzal a reménnyel, hogy aki becsülettel dolgozik, az felemelheti fejét. Azzal a reménnyel, hogy mindenki, aki az erkölcsöt, törvényt felrúgva helyezi magát mások fölé, előbb-utóbb el, kell, hogy számoljon a népnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves ünneplő törökbálinti polgárok!

Több mint ezeregyszáz évvel ezelőtt a magyarok olyan hazáról álmodtak, ahol mindannyian jólétben, egyetértésben és biztonságban élhetnek. Egy közös otthonról, ahol saját értékrendjük szerint, egymás kölcsönös támogatásával küzdhetnek gyarapodásukért. Egy államról, amelyet a törvény ereje és a keresztény hit kegyelme emel majd Európa büszke országává. Ezt az álmot akkor egy erőskezű, igazságos, hitében rendíthetetlen férfi váltotta valóra. Egy nagy király, akinek volt bátorsága változtatni és volt ereje küzdeni is. A szent király éleslátása és népéért érzett felelőssége teremtette meg nemzetünk legnagyobb kincsét: a független, szabad és megbecsült Magyarországot. Az otthont, amelyért magyarok milliói dolgoztak, szenvedtek és haltak az évszázadok alatt. Ezért ma, államalapító Szent István királyunk ünnepén, a világ magyarsága egyként hajt fejet az elődök emléke előtt. Vérrel és verejtékkel óvott örökségükért mondunk most köszönetet: a sokat szenvedett, de megtörhetetlen Magyarországért. A hazáért, amelynek sorsa immár a mi kezünkben van!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaim!

Az új évezred magyarsága most történelmi esélyt kapott, hogy nemzeti örökségét ne csak megőrizze, de minden korábbinál jobban gyarapítsa is. Elődeink példája is bizonyítja, hogy ehhez nem kell más, mint hit és elhatározás. Hit a nemzeti összefogás erejében, és elhatározás a közös célok megvalósításához. Olyan biztonságos, erős és gyarapodó országot akarunk, amely biztosíthatja gyermekeink és unokáink jövőjét. Ahhoz, hogy ez az álmunk megvalósuljon, közösen kell cselekednünk. Mindannyiunkra szükség van!Lehet: az államalapításnál most kevesebb bátorságra, de ugyanolyan előrelátó,a holnap és a holnapután érdekeit is szem előtt tartó összefogásra van szükség!Ahogy Szent István Király írta egykor Imre fiának címzett intelmeinek egyikében: „..Kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.” Ha megértjük Szent István üzenetének lényegét, ha megértjük az ősök iránt érzett hűség parancsát, amely minket is kötelez, akkor mi is valóra válthatjuk álmunkat: Azt a független, erős és biztonságos Magyarországot, amely hűen őrzi nyelvét, kultúráját és hitét. Azt az államot, amely otthona a világ magyarságának, partnere a szabad államok közösségének és rendíthetetlen védelmezője érdekeinknek. Hiszem, hogy együtt sikerülhet! Hiszem, mert ez az álmunk már csak egy karnyújtásnyira van. A gazdag és erős nemzetért csak egyet kell lépnünk. De ezt az egy lépést: egymás felé! Ehhez kívánok mindenkinek egészséget, hitet és egymás iránti türelmet, megbecsülést!

Isten áldja a Magyar Nemzetet!

Isten áldja Törökbálintot!

/ Turai István 2010 /