| |
 Részlet az Emese
álma című ősi magyar mondából:
Az éjszaka közepén
Emese fölébredt. Szeme végigjárta a sátor félhomályát, melyet csak a
kintről beszűrődő fáklyák fénye világított meg. Nézte a
sátor-oszlopok cifra aranyozását, a padló gazdag, puha szőnyegeit, a
falakat borító selymek és bársonyok pazar pompáját. Ahogy Emese
szeme körüljárta a sátor gazdag kincseit, boldog büszkeség töltötte
el szívét. Magyarok törvénye szerint egyetlen felesége Ügyeknek,
Attila leszármazottjának. Egyszerre csak úgy tetszett, mintha
hatalmas szárnyak suhogását hallotta volna az éjszaka csöndjében. A
sátor bejáratát fedő nehéz szőnyeg mögül mintha két tüzes szem, egy
óriási madár szemei néztek volna reá. Sikoltani szeretett volna, de
nem jött ki hang a torkán. Mozdulni akart, hogy fölébressze álmából
urát, Ügyeket, de nem tudta mozdítani karjait.
Az óriási sólyom,
a szent TURUL madár, reáereszkedett, és betakarta széles, fekete
szárnyaival. A hatalmas szárnyak alatt Emese álmot látott.
Kristálytiszta folyó indult el testéből, és folyni kezdett nyugat
felé, egyre duzzadva, növekedve, míg valóságos áradattá válva
áthullámzott hólepte hegyeken, és elöntötte a hegyeken túli gyönyörű
rónaságot. Ott megállt a folyó s vizéből kinőtt egy csodálatos fa.
Tiszta aranyból volt minden ága és minden levele annak a fának, és
ágain aranygyümölcsök nőttek. Álmában Emese lefeküdt a csodálatos fa
alá, a szépséges-szép ország kellős közepén, és álomba merült.
Amikor fölébredt, ura sátrában találta magát. Napsugaras, szép
reggel volt. Tudta, hogy csak álom volt az egész, de annak a különös
álomnak az emléke vele maradt egy életen át. Kilenc hónapra rá fia
született Emesének. Az álomra való emlékezés miatt ÁLMOS-nak
nevezték el a gyermeket, aki később ÁRPÁD apja lett, azé az Árpádé,
aki valóra váltotta Emese álmát és elvitte a magyarokat, síkságokon
és hólepte hegyeken át a hunok majdani hazájába.
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim! Honfitársaim!
A magyar mondavilág
legrégibb, legszebb, legmegrázóbb története Emese, Ügyek vezér
feleségének, Álmos anyjának álma, az önálló magyar állam gondolat
megszületésének története. Innen ered a honfoglalás történetének
kezdete, a régi hazából elindulva egy új, termékeny földben,
erdőben, vízben, halban gazdag haza megszerzésének története, a mi
hazánk története. Ebből a szájhagyomány útján fennmaradt tizenkét
százados mondából idéztem egy részletet. Mi magyarok, ha örömünk,
vagy bánatunk van akkor összegyűlünk és közösen éljük át az örömöt,
vagy a szenvedést. Együtt valahogy jobb az öröm, együtt valahogy
könnyebb a bánat. A történelem megadta nekünk, hogy legyen
mire emlékeznünk, hiszen Emese álmának története immár 1200 éves.
1200 év, a Magyar Nemzet örömben és sírásban, sikerben és kudarcban
megélt 1200 éve. Van tehát miről elmélkednünk! Különösen ma,
- amikor országzászló emlékművet avathatunk Törökbálinton – és
történelmünk legnagyobb tragédiájára, a nemzet testének a
civilizáltnak mondott Európa általi 90 évvel ezelőtti
kerékbetörésére emlékezünk. Hosszú-hosszú évtizedekig tilos volt az
emlékezés, de most itt állunk és nem kérünk engedélyt senkitől.
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim!
A történelem a nemzet tanítómestere.
Az okos és jövőbetekintő, saját sorsát irányítani akaró nemzet
ismeri valódi történelmét, értékeli a sikereit és tanul a hibáiból.
A történelem ismeretéből alakul ki a helyes önértékelés, helyünk
pontos ismerete a világban. A helyes önértékelés pedig büszkeségre,
emelt főre bátorít, ugyanakkor ez az alapja más országokkal, más
nemzetekkel való kapcsolattartásnak is. Nekünk évtizedeken keresztül
hazug és meghamisított történelmet tanítottak, a Trianoni döntések
kétségbe vonása pedig tabu téma volt. Generációk nőttek fel valódi
ismeretek nélkül, akikkel ezért sikerrel hitették el: bűnös nép
vagyunk.
Térdelj és fizess magyar!
Annyira megszoktuk ezt az állapotot,
hogy közülünk sokan már bűnnek tartották beszélni a Trianonban
elkövetette gyalázatról, pusztán azért, nehogy megbántsunk azokat,
akik a paktum haszonévezői voltak, akik a magyarságtól elorzott
területeken élnek ma is. Hosszú ideig maradtunk térden, sokszor
önként, közben azon keseregtünk, hogy Európa nem becsüli az
évszázadokon keresztül a védelmére kiontott magyar vért.
Tisztelt
Hölgyeim és Uraim!
Mi magyarok hajlamosak vagyunk a
sorsunk feletti könnyezésre. Ez néha jó, hiszen azt mondják, csak a
könnyek által megtisztított szem képes tisztán látni a világ
dolgait. De azt is látnunk kell, ha túl sokáig feledkezünk az
önsajnálatba, akkor megy az időnk. Itt, a nyugati világ kapujában, a
nyugat és kelet közötti átjáróban kibírtuk a tatárt, törököt, a
fasizmust a kommunizmust. Jöttek, pusztítottak, vért ontottak, majd
egy idő után elmentek. Kibírtuk. Megmaradtunk. De hogyan
bírtuk ki a nemzetünket ért legnagyobb tragédiát, a Trianon néven
elhíresült versailles-i béke békediktátumot? Az ország területe
2/3-ának és mintegy tízmillió magyarnak az elszakítását. Hogyan
bírtuk ki? A költő szerint:
Fogcsikorgató
türelemmel
Összeszorított szájjal,
Krisztus-követő bús
próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és
visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima
örökké,
Csak a zsebben szorul
ököllé –
Keserű, tehetetlen
nevetéssel
Nem csodálkozva már – és
csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is
megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt
a hordhatatlan
Kínszenvedést, virágzó
életet,
Ahogy lehet…
Reményik
Sándor szavai ezek, aki képes volt megfogalmazni a
megfogalmazatlant. Vagyis kibírtuk, ahogy lehet. Szolidaritással,
összefogással, nemzeti egységgel. Meglepő, de Trianon után a
magyarság gazdasági felemelkedése szempontjából a legsikeresebb
esztendők következtek.
Tisztelt Hallgatóim!
Ahhoz,
hogy újra a megbecsült népek sorába lépjünk, ki kell vívnunk mások
tiszteletét! De miért tisztelnének mások, ha mi sem becsüljük
magunkat? És hogyan sajátíthatjuk el újra az önbecsülés képességét,
melyet oly sokáig próbáltak kiölni belőlünk?
Nemes eszközökkel harcolnunk kell a
hazánkért. Harcolnunk munkával, kitartással, ésszerű és jövőbe
tekintő gondolkodással, tehetségünk lehetőségeink felismerésével és
kihasználásával. Fel kell emelni fejünket és ki kell egyenesíteni
derekunkat. És végre felépíteni, újra építeni Magyarországot!
Méltónak kell lennünk az Anyaország címre, hogy büszkék lehessenek
Magyarországra azok a magyarok, akik a Trianoni gyalázat, vagy a
saját sorsuk, a saját életük folyása sodort távol az anyaországtól.
Tudniuk kell, az Anyaország kapuja mindig nyitva áll előttük. Ehhez
jó néhány feladatot meg kell oldanunk. Nem csak gazdasági
kérdéseket. A sikerhez, a büszke és eredményes országokhoz való
tartozás lehetőségéhez először is önmagunkkal kell számot vetnünk és
meg kell szabadulnunk a belénk nevelt bűntudattól, meg kell
tisztítanunk a gondolkodásunkat a szellemi önfeladás, sőt a szellemi
honfeladás eszméjétől, a lopakodó Trianon lehetőségétől. Úgy
tűnik, idén áprilisban ez a folyamat elkezdődött. A magyarság idén
áprilisban új fejezetet nyitott az életében. Az újonnan felállt
parlament első intézkedései között jogi értelemben egyesítette a
nemzetet azzal, hogy törvénykezett az állampolgárság határon túl élő
magyarok számára könnyített megszerzéséről, és meghirdette az
összefogást a Nemzeti Összetartozás Törvényével. Történelmet író
törvények.
Lassan kivetjük magunk közül az
internacionalizmus vér ízű és vérszagú történelem hamísító
gondolkodóit, akik mindazokat a szent ereklyéket, melyek a magyarság
ezerkétszáz évest történelmét örökítették tovább számunka, mikor
hatalmuk volt betiltották, aztán mikor tiltani már nem volt erejük,
akkor kigúnyolták és lesajnálták. A Szent Koronát svájci sapkázókat,
a Szent Jobbot húscafatozókat, a fiataljainkat külföldre küldőket,
idén áprilisban a történelem szemétdombjára küldtük! Trianon
egyik oka volt, hogy a történelmi Magyarország terültén nem volt
elég a magyar. Az etnikumok arányát mutató akkori térképek ezt
kérlelhetetlenül megmutatják. Nem szültük tele az országunkat. A
nemzet felemelkedéséhez feltétlen szükséges a népesség fogyásának
megállítása, mert a haza azé, aki benépesíti! A gazdaság talpra
állítása mellett a nemzet fogyásának megállítása is kiemelt
feladatunk.
Kedves Fiatalok!
Rátok vár a feladat!
Történelem nélkül, ereklyék és
jelképek nélkül nincs ország, illetve mégis akad egy tőlünk nem is
olyan messze, de az zavarodott, keresi a helyét és ezért gyanakvó és
agresszív, legfőként azért mert sajátjának vélt múltja egy másik
ország történelmeként szerepel Európa históriájának könyvében.
Milyen sokat számít a történelem, ha nincs!
Tisztelt Hallgatóim!
Ahhoz, hogy továbbléphessünk, tudnunk
kell, kik vagyunk: Mi a magyar? Elsősorban a nyelv, melyet 1200 éven
keresztül sikerült megőriznünk, s mely nem igazán rokon Európában
egyetlen nyelvvel sem. De ennél még sokkal több! Az egyik
napilap hétvégi számában hónapról hónapra ment egy cikksorozat „Mi a
Magyar?” címmel. Különböző embereket, társadalmi folyamatokat
mutatott be, tárt fel az ország különböző tájegységein. A
parasztembertől az agysebészig, a művésztől az építőmérnökig.
Bemutattak feltalálókat és találmányokat. Annyira széles volt az a
spektrum, amellyel a cikksorozat foglalkozott, hogy gyakorlatilag az
alapkérdésre „Mi a Magyar?” Nem kaptam választ. Nem is kaphattam,
mert nincs egyetlen válasz. Élethelyzetek vannak, amire mi magyarul
beszélő emberek, akik ezen a nyelven gondolkodunk, válaszokat adunk.
A sok-sok élethelyzetre adott válasz a Magyar! Sokféle, mégis sokban
azonos vagy hasonló. Mindenhol meg van benne az élet, a munka, a cél
elérésének szeretete. A kitartás és a végtelen türelem, a befogadás
és az újrakezdés örök képessége. Ez a Magyar! Egyéni
tehetségünk okán sokféle képen élhetjük meg magyarságunkat. Nem
szükséges fekete egyenruha ahhoz, hogy magyarnak érezhessük
magunkat! Azért nem, mert amikor egynémely magyar a nemzetre
hivatkozva fekete egyenruhába masírozott, mindig valamilyen idegen
hatalom befolyásának hatására tette.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez az emlékmű tisztelgés a Trianoni
diktátummal meggyalázott hazánk előtt, tisztelgés a hon
megszerzéséért és 1100 éves megtartásáért, tudásukat, munkájukat
ország építő szorgalmukat, és ha kellett az egyetlent és
megismételhetetlent: az életüket áldozó magyarok előtt. A turul
ábrázolás tisztelgés honfoglaló eleink előtt. A Kárpát medencében, a
történelmi Magyarország területén, mintegy 250 turul szobor
található. Azok, melyek a történelmi határszéleken állnak kifelé
néznek az országból, mintegy őrizve a határokat. Hála Domonkos
Béla szobrászművész gyönyörű alkotásának – melyet Törökbálint
nevében innen is köszönök neki - immár településünk is feliratkozott
a 250 büszke magyar település közé. Ezt az emlékművet 1200 év
levegője veszi körül. Az Országzászló-emlékművet Városunk
Önkormányzata Trianon 90. évfordulójára emelte, de azt szeretnénk,
ha az emlékezésen kívül az emlékpark a pihenés, lelki feltöltődés
céljait is szolgálná. Mihelyt az időjárás lehetővé teszi, befejezzük
a kertészeti munkákat, helyükre kerülnek a padok és a pihenőpark
egyéb kellékei.
Tisztelt
Honfitársaim!
Az országzászló félárbocon áll, és ott
is marad, amíg az ország újra olyan nem lesz amilyennek azt Emese
megálmodta. Az Emese által megálmodott országot honfoglaló
elődeink megvalósították, a történelem viharai ugyan sokszor
megszabdalták, de hála hős magyaroknak mégis fennmaradt. 40
plusz húsz év után ismét lehetőségünk van arra, hogy sorsunkat a
kezünkbe vegyük. Nem csak a bajban, hanem a konszolidált időkben is
nemzeti összefogásra, nemzeti együttműködésre van szükség. Maradnunk
kell a Hazánkban, dolgoznunk kell a Hazának, harcolnunk kell a
hazánkért, szívvel, szerelemmel, feltétlen odaadással.
Anyaországként pedig fel kell emelnünk szavunkat, ha valahol a
világban egy magyart bántanak. A hazát nem csak megszerezni,
hanem megőrizni is feladatunk. Ami velünk történt azt mindig
pontosan kell elmondanunk fiainknak!
Köszönöm, hogy meghallgattak! |
|
