Főoldal Mesterkereső Telefonszámok Apróhirdetés Szolgáltatók Információk Kapcsolat

 
 

Retro farsang a Művelődési Házban.

 

Kedves Olvasó!

Retro farsang címmel nagy sikerű program volt 2017 február 11-én a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. Ez a rendezvény az amelyen legtöbb fiatal és az idősebb korosztály együtt szórakozik évek óta. A programról 2010-ben számoltam be utoljára, ebből is látszik, hogy egy régóta szervezett programon vettem rész több száz vendégel együtt. A buliba sokan beöltözve jöttek, számítva a nyeremény lehetőségével, amit éjfél környékén adnak át a legötletesebben beöltözött egyénnek.

Megnézem a fotóalbumot !

A retro farsangunk messze földön híres, szép számmal találkoztam a rendezvényen olyan személyekkel, akik nem városunk lakói, mégis ezt a programot választották erre a hétvégére. Így lehetett az is, hogy farsangi ruhát magára öltők között hagyományosan a három tagú zsűri döntése alapján egy bevállalós középkorú férfi (Laci- Pécsről) vitte el az egyik fődíjat, az 5 literes pezsgőt. Valóban megérdemelte a díjat, hiszen tényleg feltűnő és bevállalós volt az öltözéke. Sok ismerőssel is találkoztam, akit elsőre nem minden esetben ismertem meg, de ezen nincs is mit csodálkozni, pont erről szól ez a este.

 

Az est folyamán valóban retro érzés kerítette hatalmába az embert, amihez a zenei világ 60-70-80-as évek zenéi segítették a szórakozókat. Teljes telt ház volt, a táncparkett zsúfolásig telve folyamatosan, és Zoltán Erika konferálásával retro számainak előadásával élő retro érzés is helyet kapott az est folyamán. Amennyiben Én lettem volna a zsűri egyik tagja bizonyosan javasoltam volna az igazgatónő jelmezét is a díjazásra, mert egyedülállóan feltűnő jelmezt viselt ami egy medúzára hajazott, sőt lekörözte azt. Csak ajánlani tudom, hogy jövőre is érdemes lesz eljönni egy kicsit feltöltődni, barátokkal ismerősökkel. Kérem tekintsék meg a fotóalbumot, amely egy kis bepillantást enged a farsang hangulatába.

/ Hopka László/

 

 

 

 

Fotó: Hopka László

 
 

Copyright © Bálintinfo.hu