|
|
Törökbálint és Vidéke Horgász Egyesület
Kedves Olvasó!
A Törökbálint
és Vidéke Horgász Egyesület 2012. január 7-én megtartotta tisztújító
közgyűlését a Munkácsy Mihály Művelődési Házban. A közgyűlést reggel 9 órára
hívták össze, azonban a tagság megjelent létszáma határozat képtelen volt,
ezért Csáki István ügyvezető elnök a közgyűlést berekesztette és a
kihirdetésnek megfelelően 9 óra 15 percre ismét összehívta. A levezető elnök
köszöntötte a megjelent tagságot, majd felkérte Fiertelmeister István elnök
urat, hogy tartsa meg beszámolóját az elmúlt öt évről, és az egyesület
helyzetéről.
Az elnök úr
elhangzott beszámolójában többek között említette, hogy az egyesület
folyamatosan rész vállal Törökbálinti események szervezésében, illetve aktív
résztvevője és támogatója különböző Törökbálinti eseményeknek, valamint
kiemelt ünnepekkor koszorúzásokon rendszeresen részt vesz. Minden évben
kétszer saját házi versenyt rendez az egyesület, saját vízfelület hiányában
bérelt tavakon. Továbbá említést tett egy már évekkel ezelőtt felvetődött
saját horgásztó létesítésével kapcsolatban is, amely az egyesület érdekein
kívül eső okok miatt nagyon nehezen halad előre. Egyéb iránt a tó helyszínén
az egyesület társadalmi munka keretein belül több alkalommal is
előkészítő munkát végeztek. Elnök úr kijelentette hogy az ügy nem reménytelen,
számtalan beadványt juttattak el már különböző állami, illetve önkormányzati
hatóságokhoz. Távlati célok között mindenképpen ott szerepel egy saját tó létesítése.
Sajnos a malmok igen lassan őrölnek fejezte be a beszámolóját Fiertelmeister
István elnök.

Ezt
követően Kovács József gazdasági vezető tartotta meg az ötéves beszámolóját,
amelyben említette, hogy az egyesületet éveken keresztül anyagilag támogatta
a Törökbálinti Önkormányzat, de már a 2011-es évben támogatásban nem
részesült, és valószínűleg 2012-ben sem fog, az ismert gazdasági okok miatt,
de ettől függetlenül az egyesület anyagi helyzete hosszú évekre biztosítva
van és több mint 3 millió forint megtakarítással rendelkezik az egyesület.
Az egyesület taglétszáma évről évre változó, 400 és 700 fő között
mozog. A nagy létszámú tagdíj befizetések biztosítják az egyesület működését
és a gyarapodását.
Ezt követően
került sor Hárshegyi Frigyesné felügyelőbizottság elnökének beszámolójára.
A beszámolójában említette, hogy rendszeresen ülésezik az elnökség, a
gazdasági vezetővel folyamatos a kapcsolat tartás, ellenőrzési szinten is,
így kijelentette, hogy felügyelői bizottság szempontjából aggályos dologról
nem tud említést tenni. Végül a fegyelmi és etikai bizottság
beszámolója következett, amiben négy eseményt említettek, amelyben el
kellett járni és
határozatot kellett hozni a bizottságnak. Az egyiket külön is említette: Egy horgásztársunk engedélyét elhagyta és azt nem jelentette be, viszont a
megtaláló, vagy eltulajdonító azt jogszerűtlenül más nevében használta.
A használó lebukott egy ellenőrzés során, és így derült fény a jogszerűtlen
használatra. Ezzel okozva kellemetlenséget a horgásztársunknak és az
egyesületnek is.
A beszámolókat
a tagság egyhangúlag elfogadta, ezt követően került sor az új vezetőség
megválasztására. A választás eredménye képpen a régi vezetőség öt évre ismét
mandátumot kapott, illetve néhány pozícióba új tag került. Minden megbízott
a pozíciót társadalmi munkában tölti be.
/ Hopka László
/
|
Törökbálint és Vidéke Horgász Egyesület vezetősége: |
|
|
Elnökség: |
|
elnök: |
Fiertelmeister
István |
|
ügyvezető elnök: |
Csáki
István |
|
gazdasági vezető: |
Kovács
József |
|
|
Vezetőség: |
|
Török György |
|
Rácz Zoltán |
|
Kovács Zoltán |
|
Lichter János |
|
Erdei György |
|
Baksi Imre |
|
| Felügyelő bizottság: |
|
Hárshegyi
Frigyesné |
|
Kovács Zoltánné |
|
Koller Márton |
|
| Fegyelmi bizottság: |
|
Fiertelmeister
Tibor |
|
Gondos László |
|
Hopka László |
|
|
|