|
 Először a
Csupa szív óvoda tánc bemutatója következett, ami közel 20 perces volt. Majd
a Zimándy Általános Iskola Bokrétás tánccsoportja lépett fel, immár
hagyományosan.
A program következő fellépője, akik szintén nem először
járnak nálunk, Ők a Budaörsi Wunderkäfer Tanzgruppe volt. A Grossturwaller
Tänzer következett sváb tánc bemutatókkal, majd a Grossturwaller Achte
dirndli ruha show-ra tapsolhattak a vendégek, ezzel az est műsorrésze véget
ért és a táncé lett a főszerep.
 A tánchoz a
zenét ismét a Baranya megyei Platin Kapelle zenekar szolgáltatta nagyon
profi szinten, itt el kell mondjam, hogy előfordult, hogy a zenekar az
asztalon táncolva játszott, illetve a parketten fekve szórakoztatták a
közönséget, ami nekem is maradandó emlék lesz.
Mint minden bálon itt sem
maradhatott el a tombola. Az idén is sokan érkeztek más településekről
és egybehangzó vélemények szerint nagyon jól érezték magukat. Így zajlott le
az idei sváb bál. A rendezvényen készült fotók az albumban tekinthetők meg,
illetve a közel egy órás videót ajánlom figyelmükbe, amelyen keresztül
betekintést nyerhetnek a bál hangulatába és talán kedvet kap arra, hogy
jövőre Ön is részt vegyen ezen a mulatságon.
/ Hopka László /
 |
|