|
Tisztelt 9-es körzetben élők !
Szeretettel üdvözlöm Önöket!
2006 őszén a 9-es körzet
képviselőjének választottak meg. Majd az időközi választáson, amely
2008. január 20-án volt ismételten bizalmukat adták munkámhoz.
2006 óta abban a tudatban végzem
munkámat, hogy a ráfordított idő megéri, hiszen körzetünkben a
változások már láthatók. Örülök annak, hogy problémájukkal,
kérdéseikkel megkeresnek, és köszönöm, hogy bizalommal fordulnak
hozzám.
Munkám elvégzéséhez, minden évben
munkatervet készítek, az elvégzendő feladatokról.
Tavalyi évben elkészült körzetünkben
Bajcsy-Zs úton, a Vasút utca és vasúti híd közötti szakaszon a járda.
Ezzel az önkormányzat régi ígérete teljesült. Megújult a
Bajor G. utca egy részén a járda, de szükséges az utca más
szakaszain is felújítást végezni, sőt itt a csapadékvíz elvezetését
is meg kell oldani. A csapadékvíz
gondot okoz még a Márga és a Téglagyár utca, valamint a Köztársaság
tér és a Blaha L. utca találkozásánál is. Mind három esetben
jeleztem a hivatal felé a problémát.
A Köztársaság téren a szelektív
hulladékgyűjtő környékét, egy nagyobb esőzés után nem lehetett
megközelíteni, mivel hiányzott az aszfaltborítás. Kérésemre
aszfaltburkolatot kapott a terület.
Lassan- lassan befejeződik az iskola
bővítése és az udvar rendezése. Az utca megsínylette az építkezéssel
járó teherforgalmat. Sok helyen megsüllyedt, kátyúk alakultak ki.
Itt - ott végeztek ugyan az útburkolaton javításokat, de az csak
tűzoltás volt. Úgy érzem, megérdemel a Köztársaság tér egy teljes
útfelújítást.
Elkészült a Bajcsy-Zsilinszky út -
Őrház utca - vasúti híd csomópontjának tanulmányterve.
(Minden ellenkező híreszteléssel
szemben, első perctől fogva azon az állásponton voltam, hogy a
körforgalom ne ágazzon le a Vasút utca felé. Nagy viták alakultak ki
az ülésen, de végül elfogadta javaslatomat a Képviselő - testület.)
Megtörtént a parkosítás a Téglagyár
utca elején. Végre kulturált bejárata lett a Téglagyár utcának.
Sajnálatos módon a MÁV állomás rendezése, a MÁV hozzáállása miatt
igen lassan alakul. Lehetséges, hogy néhány éven belül elkerül innen
majdan a megálló, de addig is szükséges egy kulturált állomás a
vasúttal utazok részére.
Előterjesztésben kértem a
rágcsálóirtást, mivel településünkön nagyon elszaporodtak a
patkányok. A szerződés szerint patkányirtás, évente három alkalommal
történik. Sajnos sok helyen még ez is kevés.
A gyalogos átkelőkről már döntött a
képviselő - testület. A kivitelezésre pályázatott adott be az
önkormányzat. Várjuk a pályázat eredményét. Természetesen mindig
vannak olyan sürgős megoldandó problémák, amelyekre nem tud előre
felkészülni az ember. Ilyen volt a Köztársaság téri társasház
építésének az ügye. Nagyon remélem, hogy a mostani döntésünk
megnyugtató választ ad a környék lakóinak.
Végezetül egy nagyon jó hír: Bezárták
a téglagyárat! Nagyon remélem, hogy végleges döntés a tulajdonosok
részéről. Turai István polgármester úr és Csuka Attila
alpolgármester úr, már többször tárgyalt a gyár gazdasági vezetőivel
a terület jövőjéről. Remélem, hogy a gyár területe Törökbálint
számára kedvező módon hasznosul. Mivel először a táj rehabilitációt
kell elvégezni, a terület fejlesztésére még jó néhány évet várni
kell.
Beruházási, felújítási, karbantartási
valamint járdaépítési javaslataim a 9- es választókerületben
Járdaépítés,
felújítás
1. Téglagyár
utcában szakaszos járdaépítés, felújítás
kb. 400m
2. Semmelweis
utca páratlan oldalán járdaépítés
kb.
150m
3. Október 6. u.
felújítás
kb. 200m
4. Vasút utca
páros oldalán járdaépítés
kb. 150m
5. Bajcsy - Zs.
út és a Kisfaludy utca kereszteződésénél járda felújítás kb.
100m
Beruházások,
felújítások
1. A Bajor G.
utca bevezető szakaszán az út vízelvezetésének megoldása
2. A Köztársaság
tér útburkolatának teljes felújítása
3. A Téglagyár
utca útburkolatának javítása
4. A Malom-dűlő
aszfaltozása
5. A Bajcsy- Zs.
út 83-92. közötti ún. szerviz út felújítása
6. A Téglagyár
utca és Márga utca találkozásánál vízelvezetés kiépítése
7. A Köztársaság
tér és Blaha L. utca kereszteződésénél a vízelveszetés kiépítése
(garanciális)
8. A Márga
utcában élők téli parkolásának megoldása
9. Biztonságos
közlekedés kialakítása a Vasút utca,
Bajcsy-Zsilinszky út és az M7 autópálya felhajtójánál található
kereszteződésnél, különös tekintettel a gyalogos forgalomra
Tisztelt 9-es
körzetben lakók !
Kérem keressenek meg
bizalommal
problémájukkal a jövőben is.
Tisztelettel: Rothauszky Györgyné
Tel.: 06-20-560-4506
|