|
Kedves
Olvasó!
Pedagógusaink
ünnepe!
Nemcsak ez a nap,
hanem a tanév Velük eltöltött valamennyi napja elismerést érdemel.
Turai István
polgármester úr ebben az évben is végiglátogatta Törökbálint
óvodáit, ahol melegszívű, kedves fogadtatásban volt része. A
látogatás alkalmával köszönetüket fejezte ki azért a sok munkáért,
amit a város gyermekeiért végeznek. Ott volt minden óvó néni, dadus
néni, konyhás néni és mindenki, aki az intézmények működéséhez
elengedhetetlen.
Az óvodai
látogatás egyik fénypontja Veszely Noémi 8. osztályos tanuló volt,
aki Szabó Lőrinc versével szórakoztatta pedagógusainkat. A délelőtti
látogatásokat koszorúzás követett a Törökbálinti Köztemetőben, ahol
intézményeink vezetői, dolgozói és diákjai rótták le kegyeletüket a
Pedagógus kopjafa emlékművénél.
Koradélután
a művelődési házban szeretettel várta a szervező, iskoláink
dolgozóit és mindazokat, akik részt tudtak venni a pedagógus napi
rendezvényen. Az ünnepi műsort a Zimándy Ignác Általános Iskola
diákjai előadásában láthattuk, kicsiket és nagyokat egyaránt. A
ceremóniát az ünnepi beszédek és díjátadók előzték meg. Turai István
polgármester Törökbálinti Önkormányzat a Volf György-díjat Karsainé
Gasser Mária óvodapedagógusnak és Balogh Zsuzsanna iskola
pedagógusnak adta át.
A műsor
befejeztével pezsgő és állófogadás várta pedagógusainkat. Városunk
ezzel a nappal és apró ajándékkal igyekezett kifejezni és
megerősíteni minden pedagógust és az intézményekhez tartozó
dolgozókat arról a rendkívül fontos munkáról, ami nélkül nemcsak a
ma, de a holnap is megkérdőjelezhető, hisz a jövő nemzedéke az Ő
kezükben van.
Végül köszönet a
szervezőnek, Vokány Erika oktatási és kulturális referensnek, aki
immár 2. alkalommal lepi meg városunk pedagógusait e szép
ünnepnappal.
/ Hopka László /
 |