|
Törökbálinti Locsoló Bál
Kedves Olvasó!
A Munkácsy Mihály Nyugdíjas Klub
2012 április elsején megtartotta locsolóbálját. A köszöntések és információk
elhangzása után először a nyugdíjasok énekeltek, majd ezt követően a
Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport két táncát láthattuk. A második
táncukhoz boroskancsót is használtak, amellyel a táncot követően a
vendégasztalokhoz siettek, és a jól megtáncoltatott borral kínálták a fiukat.

Rövid időre a parkett ismét a
táncé volt ezt követően, majd kezdetét vette a locsolkodás. Erre jól
kidolgozott koreográfia szerint a színpad előtt először a fiúk egy pohár bor elfogyasztásával gyűjtöttek erőt, és így vettették bele magukat a
fergeteges locsolkodásba. Azt csak később tudtam meg, hogy a sietség nem
volt véletlen, hiszen a locsolkodás egyben tojás gyűjtő verseny is volt.

Szem, haj, ruha nem maradt szárazon, szinte patakokban folyt a kölnivíz, ami
egy idő után igen töményen kezdett hatni. Illatfelhő lett úrrá a teremben.
Így a tojásgyűjtő verseny eredményét már nem tudtam megvárni. A hölgyek
hősiesen tűrték a megannyi locsolót, és versek tömkelegét hallgatták meg,
ami megint csak egy próbatételnek felel meg. A jókedvé volt a főszerep, amit
ha a videó felvételt megtekinti biztosan észre veszi a kedves Olvasó. A
rendezvényen készített fotók az albumban találhatók.
/ Hopka László / |
Fotó & videó: Hopka
László |