|
November 19-én Katalin
Bál volt Törökbálinton a Munkácsy Mihály Művelődési Házban.
Kedves Olvasó!
Már a bejáratnál látszott, hogy hatalmas az érdeklődés a
hagyományosan a Lendvai Károly Férfikórus nevéhez fűződő Katalin bál
iránt. A bálra szóló jegyek már jó előre elkeltek, és így aki későn
ébredt az már nem tudott ezen a jeles eseményen részt venni. A bál
abszolút jó hangulatú volt, a vendégek már a hivatalos kezdés előtt birtokba
vették a táncparkettet. A bált Nagy József a férfikórus
vezetője nyitotta meg.
Az első műsorban a Grossturwalle Achte
zenés-táncos divatbemutató show-ját láthattuk, ahol Törökbálinti
hölgyek bemutatójukkal még a telet is beidézték a terembe. A
programot a férfikórus folytatta és két számot adtak elő. Ezt
követően a színpadon hárman egy-egy szóló számot énekeltek el. A
kórus tagjai miután előadták számaikat, egy szál virággal
köszöntötték Katalin ismerőseiket vagy hozzátartozójukat, pont úgy
ahogy minden évben.
Ezt követően következett
a meglepetés, bár a bál a Katalin névhez kötődik, azért a szervezők
a férfiakra is gondoltak, hiszen egy nyolc fős hastáncos csoport
adott műsort, ami nagy meglepetés volt a javából. A táncosok nem
csak a színpadon, hanem a közönség között is táncot lejtettek, amin
még Én is meglepődtem. A műsorok után a továbbiakban a mulatozásé
volt a fő szerep, amit egy kis időre a tombola sorsolás szakított
meg. A bálon a MIXtrió zenekar szolgáltatta a talp alá valót.
Szerintem a bál jól sikerült, jövőre ismét részt veszek rajta. Az
eseményen készült pillanatképek az albumban tekinthetők meg.
/ Hopka László /
 |
Fotó: Hopka László |