|
Kedves Olvasó!
Immár második alkalommal számolhatok be a
Harmatcsepp Alapítvány által szervezett jótékonysági estről. Az est
háziasszonya és szóvivője Vokány Erika volt, aki mint ahogy a
tavalyi, nagyon jól sikerült esten, úgy most is vállalta ezt a
feladatot. Az estet Turai István polgármester nyitotta meg,
megnyitójában kiemelte: azt
az alapítványt lehet igazán támogatni amelynek a céljai tiszták és
világosak, ezért arra kérte a publikumot, hogy továbbra is támogassa
az alapítványt a céljai elérésében, illetve bejelentette, hogy az alapítvány
részére sikerült a Szent István utcában helyet találni, így
reménykedhetünk abban, hogy jövő szeptembertől 50 kisgyermeknek tud
helyet biztosítani a Játszóház. A polgármester úr megnyitója után
Mezei Enikő a Játszóház pedagógusa számolt be a tevékenységükről. A
beszámolóban többek között elhangzott, hogy az óvoda már öt éve
működik, és ez idő alatt 98 gyerek járt az óvodába, akik már azóta
iskolások lettek. Mezei Enikő ezután köszönetét fejezte ki
mindazoknak akik eljöttek, a vendégeknek, fellépőknek és Turai
István polgármesternek úrnak, illetve annak a kilenc apukának, akik
azon fáradoztak, hogy homokozót létesítsenek a gyerekeknek.
A műsorban
felléptek: A Játszóház már végzett gyerekei, Vékey Mariann, Kenesey
Gábor, Bazsinka Zsuzsanna, Erdélyi Rebeka, Szilágyi Nagy Éva,
Tóthné Pfeffer Lilla, Molnár János, Vuics László. Az előadás
kellemes perceket szerzett, jól éreztük magunkat, a végén még egy
közös éneklésre is sor került, amelyen a szereplők és a nézők együtt
elénekeltek egy dalt, amelynek szövegét a székekre készítettek a
szervezők már jó előre.
/ Hopka László / |

 |