|
|
Kedves Olvasó!
2010. február 24.-én Laskai István a Törökbálinti székhelyű Europapier
Hungária Kft. üzletág igazgatója nagy értékű adományt ajánlott fel a
Törökbálinti Önkormányzatnak, azzal a céllal, hogy azok az
intézmények, amelyeket működtetnek, ellássanak különböző típusú papírtermékekkel. Az adományt a
Törökbálint Közbiztonságáért
Közalapítvány nevében Vokány Attila kuratóriumi elnök, Heiszer
Henrik kuratóriumi tag és Halász Örs a Városfejlesztő Zrt.
kommunikációs igazgatója vették át. Mint megtudtam a közalapítvány
közbenjárására azért van szükség, mert a szükséges igazolást, az
adományozónak csak alapítványoknak van lehetősége kiállítani.
Laskai István az
irodájában fogadta a küldöttséget és néhány szóval ismertette a cég
tevékenységét, terveit. Majd ezt követően az adomány átadása előtt
rövid üzemlátogatásra invitálta a vendégeket. Bemutatta a cég
raktárcsarnokait és árukiadó termináljukat, illetve a
raktárcsarnokban működő magas emelésű targoncákat, amelyek a talajba
épített jeladók segítségével közlekednek.
Ezután
következett az adomány átadása, amely nem kevesebb mint 6 raklap,
szépen csomagolt papír volt, ami összesen kb. 3000 kg. volt. A
raklapokat a cég saját
autójával, és munkatársa segítségével szállítottak át az Önkormányzat
kijelölt raktárába.
Az alapítványnak nem ez volt az első ilyen
adomány közvetítésében való részvétel, januárban egy szintén
Törökbálinti cég adott át adományokat, amelyről néhány nap múlva
számolok majd be. Úgy gondolom, hogy köszönetünket fejezhetjük ki az
Europapier Hungária Kft. -nek, és személyesen Laskai Istvánnak.
Köszönjük!
/ Hopka László / |
|
|