És a Tizenkettő között vala egy,
Akit Tamásnak, a Kettősnek hívtanak,

....

De én, az új Tamás, azt mondom: boldogok, akik látnak.

És boldog vagyok én, hogy láthatok,
És elmondhatom, hogy "Feltámadott!"
Feltámadtál sírba tett nemzetem,
A hét sebedet látta két szemem,
És kezeden a vasszögek nyomával
Megjelentél a zárt ajtókon által
A nyűvek között megmozdult a tested,
A sziklakövet félregördítetted,
És eljött közénk a pünkösdi lélek,
S értelme lett értelmetlen igéknek.

Mert én voltam az a Kettős, hitetlen:
Azt hittem, nem vagy, csak a képzeletben,
S hitetlen ujjamat sebedbe mártva
Tudom csak, mi a test feltámadása,
És szólni nem tudok, csak dadogok:
Magyar vagyok.

És köszönöm, hogy szent sebed előtt
Életem tornya összedőlt,
S kiárad bennem boldog szégyenem,
S minden szenvedve hordott kételyem
S a szenvedélyes értelem
Érvénytelen, érvénytelen.

Halottak napja. A határon át
Özönlenek idegen katonák.
Jönnek a hódítók s a gyilkosok -
Magyar vagyok.
És nem vagyok többé Kettős, csak egy,
Bizonyosság dobbantja szívemet,
S értelme lett a nem-értett igéknek:
Te vagy az út, az igazság, az élet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Megemlékezők!

Vass István: Az új Tamás című verséből idéztem egy részletet. A vers az 1956-os év végén született, amikor a magyar nemzet fényes szabadságharca már elbukott. Ennek ellenére a költő, aki már nem hitt abban, hogy ez a nemzet képes felemelni fejét, a népnyelven Hitetlen Tamásnak nevezett apostol szerepével azonosulva emelkedett szavakkal követi meg nemzetét.

Az 1956-os forradalom a magyarság vérrel írt levele a Szabadsághoz, mely olykorban született, amikor - történelmünk során nem először - nem voltunk a magunk urai.

A II. világháború lezárása után a reményekben fogant 1945-46-os nyitány után egészen az 1947. február 10.-i párizsi békéig reméltük, hogy a szovjet hadsereg távozni fog az országból. Nem így történt, a győztes hatalmak a fejünk fölött megegyezve hazánkat az osztozkodás során szovjet befolyású övezetbe sorolták.  A hódítók aztán hadseregük védőernyője alatt, magyar vazallusaik segítségével a magyarság történelmétől idegen, társadalmi gyökereiben hagyománytalan rendszer kiépítését kezdték meg, alig válogatva az eszközökben. Az úgynevezett szocializmus erőszakos kialakításához fel kellett törni a történelmünk során kialakult értékrendeket, el kellett pusztítani és saját szájuk íze szerint újra építeni az osztályokat.

 1948–1953 között a sztálinista terror volt jellemző: az ÁVO, illetve a belőle önállósított ÁVH kegyetlenkedései, koncepciós perek, a társadalomban „osztályidegennek minősített elemek” gulag-szerű táborokba történő deportálása, kivégzése gyakori esemény volt. A kommunista hatalom súlyos támadásokat indított az egyházak ellen, amely támadásokat Mindszenty következetesen visszavert, mígnem 1948. december 26-án letartóztatják és az Andrássy út 60-ban - ma itt működik a Terror Háza Múzeum - megkezdik kínzását és kihallgatását Az országban mindent behálózó és ellenőrzése alatt tartó rendőrállam épült ki 28 000 fős államvédelmi rendőrséggel és kb. 40 000 besúgóval. Mindehhez járult Rákosi Mátyás és Sztálin személyi kultusza, az erőszakos kolhozosítás, a nehéz- és a hadiipar gazdaságtalan fejlesztése, az ezek miatt növekvő szegénység. 1953-ban meghalt Sztálin, és az új szovjet vezetés utasítására Rákosi lemondott a miniszterelnöki tisztségről. Az új miniszterelnök a szövetkezetesítés ellenzése miatt 1949-ben a pártvezetésből kizárt agrárszakember, Nagy Imre lett. Nagy Imre reformelképzelései első lépéseként amnesztiát hirdetett, októberben pedig, ígéretéhez híven, felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának, a könnyű- és élelmiszeripar javára módosított a támogatások rendszerén, a parasztságot sújtó terheket mérsékelte, béremeléseket és árcsökkentéseket hajtott végre. Létrehozták a Hazafias Népfrontot, azzal a céllal, hogy az a véleményalkotás szabad fórumává váljon.

A reformok folytatására azonban nem jutott idő, mivel Rákosi és hívei csak a visszarendeződés lehetőségére vártak. Végül 1955 januárjában Rákosi kihasználta az NSZK NATO-taggá válása miatti szovjet külpolitikai váltást, és elérte, hogy Moszkvába rendeljék riválisát, ahol Nagy Imre – általános megrökönyödésre – nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, ezért minden tisztségét elvették, párttagságát megszüntették.

1956 októberére pedig a rendszer embertelensége, a politikai és gazdasági helyzet tarthatatlansága megérlelte hazánkban a forradalmi helyzetet. 1956. október elején a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok.

A mintegy két hétig tartó forradalmi események után November 4-én hajnalban Kádár János és szovjet felügyelet alatt összegründolt kormányának tagjai szovjet harckocsik kíséretében megérkeztek Budapestre.

A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki, 21.668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer embert internáltak, mindezt az amnesztia ígérete után. A börtönökben brutálisan vallattak és kínoztak embereket, közöttük nőket és gyerekeket is. Törvényt hoztak a 16 év felettiek halálos ítélettel való büntethetőségére.

A szovjet hadsereg által elfogottak közül további több száz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Megemlékezők!

Amikor egy forradalom ünnepén összegyűlünk, hogy közösen emlékezzünk az áldozatot meghozó hősökre, az emlékezésen kívül egyéb feladatunk is van. Mégpedig a számvetés. Hogyan gazdálkodtunk a feláldozott életekkel. Vajon úgy használtuk e fel a tőlük kapott áldozatot, ahogyan azt az áldozatot meghozók szerették volna? Érdemes ezen közösen elgondolkodnunk.

Az egyértelmű, hogy a forradalom fegyveres leverése után a további harcnak nem lett volna értelme. A Nyugat cserbenhagyta Magyarországot, a megszálló orosz csapatok pedig hatalmas túlerőben voltak. A Szovjetuniónak sem volt érdeke egy újabb véres lázadás. A gazdaság kommunista átalakítása a kollektivizálás a hatvanas évek közepére befejeződött, a bebörtönzöttek, - közöttük írók, művészek - nagyrészt kiszabadultak. Kialakult egy sajátos konszolidáció, egy sajátos együttélés a hatalom és az alattvalók között.  A nemzet alkalmazkodott, ez pedig minden élőlény biológiai törvénye fennmaradása érdekében, a fűtől, a virágtól, az emberig. Ebben a helyzetben a legfontosabb feladat a megmaradás a túlélés volt. A történelem akaratából tartósan a szovjet birodalomtól függő, annak kiszolgáltatott ország lettünk. Nem tehettünk mást, minthogy jártuk az utunkat az alkalmazkodás és az erkölcsi feddhetetlenség borotva élén. Bár számos példát lehetne sorolni a rendszer aljas érdekből történt kiszolgálására, általánosságban mégis igaz, hogy a nemzet nemcsak megmaradt, hanem fejlődött és gyarapodott is.  1970-re hoszonöt évessé serdültek az 1945-ben született ifjak, akik a forradalmat csak 10 éves gyermekként élték át. Ezek már értelmes, kiegyensúlyozott a jövőt megalapozó életre vágytak A nagyvilág méltányolta a magyar életben maradási törekvéseket, az alkalmazkodás megvalósítását, a realitásokhoz igazodni vágyó erőfeszítéseket. Ennek számos jelét ismerjük, pl. a Szent Korona visszaadását.

Tény, hogy számtalan mellőzés, igazságtalanság ellenére a magyar kultúra tartósan maradandó értékeket hozott létre. Ez nem a hatalmi szerkezet érdeme, ez a magyar nemzet teljesítménye. Ne soroljuk most az iszonyat éveit, a rettegés légkörét, a vért, a mocskot, vallásgyalázást, azt, hogy mindenkit megfigyelt valaki, akit szintén megfigyelt egy fő valaki, őt viszont a legfőbb valaki. Erről a vert hadunk csonthalmain tengődő nemzet nem tehet, még ha egyes tagjai felelősek is.

Gondolkodásra késztet viszont az össztársadalom tervszerű átalakítása. Szabályosan kicserélték a nemzetet! Tehetségétől, vagy alkalmatlanságától, bűnösségétől vagy bűntelenségétől, függetlenül mindenkit, kivétel nélkül felelőssé tettek szüleiéért, nagyszüleiért, őseiért. Nem a képesség vagy a szándék számított, hanem a származás. Ha valakinek arisztokrata, katonatiszt, rendőr, csendőr, állami hivatalnok, eredményesen gazdálkodó paraszt (kulák), egyetemi tanár, protestáns lelkész volt az atyja, nagyatyja, szülőanyja pedig a felsoroltak valamelyikének leánya: segédmunkásnál többre nem vihette.  A kitelepítéseknek nevezett deportálások tragikus eseményei során eltűnt az országból egy nélkülözhetetlen társadalmi réteg, mely génjeiben hordozta a tehetség az államvezetési képességek, a nagyvállalati irányítás az eredményes mezőgazdálkodás képességeit. Meghaltak, elmenekültek, börtönökben sínylődtek. Helyükbe nyomultak  viszont egyfelől a tehetséges, 1945 előtt nehezebben érvényesülő, fiatal szegényparaszt, zsellér vagy munkásgyerekek: aki közülük helytállt, sikeresen és tiszta lelkiismerettel építette az országot. Másfelől viszont gyomként szaporodott a képességét párttagkönyvvel helyettesítő, műveletlen, durva, parancsolni vágyó sunyi és rosszindulatú réteg, melyből a bűnöző típus kerül ki amióta a világ a világ. Eltünedezett a történelmi emlékezet, a küldetéstudat felelőssége, az anyagi javak megszerzésének mohóságtól mentes erkölcsi tartása. Pénz és hatalom, hatalom és pénz: a szocializmus nemes (bár soha valóra nem vált) eszméi vörös takaróként borították a nyers hatalmi gőggel együtt járó szerezni vágyást. Közülük az alkalmazkodni tudók fokozatosan nyakkendőt kötöttek, megszervezték a maguk társadalmi életét, kiépítették a kapcsolatrendszerüket, kitanulták miképpen lehet a szerzett vagyont fiaztatni: "ügyeskedtek - erre a hatalom a 70-es évek végétől még biztatta is a lakosságot.

Lakosság!

A nemzet, a haza szó fokozatosan kipusztult a szóhasználatból, lakosság lettünk, s e lakosság kivételezettebb része elvtárssá, sőt legelvtársabbá nemesült. Élmény volt Trabanthoz jutni, a televíziót érdekesnek találta a közönség, kilométeres gépkocsisorokban hoztuk a csomagtartón a Gorenje hűtőket, alsó tagozatosok a munkásmozgalom régi harcosaival találkozgattak az őrsi gyűléseken, Horthyról pedig annyit tudtak, hogy az egy csúnya korszak volt, de már elmúlt. Egyébként béke honolt.

Aztán a lakosság a hetvenes évek vége felé kezdett rosszat sejteni. Többek között az olajárrobbanás következtében az ország lassan a csőd szélére került A bennfentesek ezt titkolgatták, hazafias buzgalmukban tíz évi lihegés-törleszkedés után elérték, hogy 1982-ben tagjává fogadott a Valuta Alap, meg a Világbank és nagyvonalú kölcsönöket folyósítottak számunkra. Ezekből éltünk, mert senki sem világosított fel bennünket. Azt hittük a veszély elhárulását az új gazdasági mechanizmusnak köszönhetjük. Így vált a késő- Kádár-korszak a mai napig választópolgárok milliói számára mindmáig a bőség és létbiztonság jelképévé. Valójában adósságunk nőttön-nőtt, és készítette elő a politikai függőség mellett a pénzügyi függőséget is. 1989-re az úgynevezett szocializmus morálisan és gazdaságilag is olyan mértékben erodálódott, hogy a rendszer tovább már nem volt fenntartható. Megroppant a Szovjetunió is. Magyar vazallusai ideiglenesen támogató nélkül maradtak. Az első szabadon választott kormány megteremtette 1945 után az első független államot. Az évtizedekig elnyomott sóhajok újra szabadon felszakadhattak. 1991-ben Magyarországon járt II. János Pál pápa. Úgy tűnt megkaptuk a történelemtől a lehetőségét annak, hogy Magyarország a független, szabad országok irigyelt táborába tartozhasson.

Aztán 1994 május 29.-én megváltozott a szél. A magyar nép 54%-al visszaszavazta a kommunista utódpártot a hatalomba. Ne legyenek illúzióink, ezt a szelet nem más, magunk fordítottuk meg! Vajon mi történt velünk? Volt pufajkás alakíthatott kormányt, aki bizonyította, hogy a rendszer mitsem változott. Bilincsbe verve vitték el egy ártalmatlan tüntetésről Pongrácz Gergely 56-os hőst és néhány idős asszonyt! A lakosság hallgatott. A Belügyminisztérium  személyzeti főosztálya egy Ausztráliába kivándorolt államvédelmi tiszt kérésére írásban igazolta hogy "Az ÁVH vizsgálati osztályán nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása" Noha bizonyítható, hogy ez az ember, annak idején a vizsgálati osztály vezetője, kínozta az elévezetett gyanúsítottakat, nem csak tagadta, hanem be is perelte az őt annyi év után felismerő asszonyt, egyik áldozatát, akinek férjét az ÁVH meggyilkolta. Ennek a bűnözőnek a fényképe a Terror Háza Múzeumban látható. Érthető miért nem kedveli ezt a múzeumot a jelenlegi hatalom. Egyébként a kínvallatott asszony, Somogyi Istvánné Bárdy Magda és meggyilkolt férje az auschwitzi koncentrációs táborból történt szabadulása után került Vajda Tibor ÁVH-s őrnagy karmai közé. A lakosság döntő többsége ismét hallgatott.

Mi történt velünk?

Aztán rövid 4 éves intermezzo után hatalomra emeltünk egy volt tartótisztet egy d-209 ügynököt. És lehajtott fejjel hallgatunk.

Mi történt velünk? Hogyan gazdálkodunk a mások, az 56-os fiatalok által meghozott áldozattal?

Nem tudom megadni a választ! Az bizonyos, hogy 1956-ban nem ezért adták életüket az emberek. Tény, hogy a vértelen, megegyezéses rendszerváltozás magában hordozhatta bizonyos állampárti struktúrák továbbélését. Az is tény, hogy az 1956 előtti éveket és a közvetlenül utáni néhány évet megélt emberek jelentős részének lelkébe visszavonhatatlanul beégett a félelem. Tapasztalom magam is, hogyha idősebbel emberrel beszélgetek és előkerül 1956, reflex szerűen még a mai nap is halkabbra veszi a beszédet.

Lehajtott fejjel hallgatunk, illetve hallgattunk egészen az öszödi beszédig.

Pedig a helyzetünkre nincs más megoldás, csak ha nem félünk és egyértelműen nevén nevezünk, kimondunk nyilvánvaló dolgokat. Sólyom László köztársasági elnök úr megrendítő beszédet mondott két nappal ezelőtt a műegyetemen. Kiemelte, hogy 1956 és a rendszerváltás alapproblémája ugyanaz: a morális válság. Az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése ezt a morális válságot tette sokkoló módon nyílttá. Majd tovább fejtve a gondolatot azzal folytatta: az alapoknak ezt az elbizonytalanodását erősítette meg és tette tartóssá a parlamenti többség, amikor a hatalom megszerzésének Őszödön bevallott módját bizalmi szavazáson jóváhagyta.

Azt gondolom a köztársasági elnök szavai egyértelműek.

1956-ot akkor értékeljük helyesen, és a szabadságért feláldozott életeket akkor tiszteljük őszintén, ha olyan országot építünk, melyben hazugság nem lehet a hatalom megszerzésének, vagy megőrzésének alapja. 1956, akárcsak 1948 elsősorban a fiatalok forradalma volt, ezért a mostani fiatalokhoz szeretnék szólni. Hála Istennek sokat látok belőlük itt  teremben.

Kedves Fiatalok!

Bennetek már nem kell, hogy legyen zsigeri félelem!

Páratlan lehetőség van a kezetekben. Alakíthatjátok az ország és a saját sorsotokat. Páratlan lehetőség van a kezetekben, mert szüleitek nagyszüleitek közül sokan mesélhetnek nektek 1956-ról az akkori fiatalokról. Nem volt még annyira régen, hogy a múlt ködébe vesszen, még nem történelmi a távlat, élnek a szemtanúk. Talán a ti családotokban is van aki válaszol kérdéseitekre. Otthon családi körben talán ma már ők sem félnek, és nyíltabban beszélnek azokról a félelmetes időkről.

Arra kérlek benneteket: kérdezzetek!

Befejezésül engedjék meg hogy azzal azokkal a szavakkal búcsúzzam, melyekkel az ÁVH által megkínzott Mindszenthy bíboros hagyta ránk az országot:

Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója is egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást, a ki-ha-én-nem magatartást! Mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Teremtsünk keresztény hitre épülő egyházi közösséget! Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint! Ez áldás és jövő, bármit mond a világ. A gyermek kapjon a családban, a hétvégi iskolában krisztusi hitet magyar nyelven, magyar öntudatot! Fiatalságunk lelkében tegyük izzóvá a magyar Ígéret földjének megszerzését! Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.

Köszönöm, hogy meghallgattak!