| Kedves Olvasó!
Örömmel számolok be
olyan eseményről, amely Törökbálint hírnevét
erősíti, még akkor is, ha Én nem tudtok azon részt
venni, de az ilyen eseménnyel kapcsolatos
hozzám eljuttatott anyagot szívesen publikálom.
Tekintsék meg a Cantabile Kórus beszámolóját!
2009. augusztus 7-9-ig a Cserje Zsuzsa által
megálmodott Andocsi Művészeti Napok immár
harmadszorra kerültek megrendezésre.
Színházi
előadások, opera és gyermekprogramok mellett
templomi koncertre is gondoltak a szervezők, melyre
a törökbálinti Cantabile kórust kérték fel.
Örömmel vállaltuk el a meghívást, hiszen az 1747-ben
felszentelt templomnak sajátos vonást ad a csodatévő
Mária szobor, amely miatt Andocs Nyugat-Magyarország
legjelentősebb búcsújáró helye. A 700 éves szobor
túlélte a ferences rendi kolostort elpusztító
tűzvészt és az újjáépített templomban a felszentelés
alkalmából Széchenyi Katalin grófnő öltöztette
először díszes ruhába. Ez a szokás azóta is
megmaradt, mára már több mint 250 ruhát őriz a Mária
Múzeum.
Koncertünk műsora a bensőséges hangulatú Fauré
Requiem volt (szólót énekelt Horváth Zsuzsanna),
amelyet csodálatosan visszhangoztak az ősi falak. A
próba az árnyas fák alatt, a lelki és szellemi
élmények, no és nem utolsósorban a „Patakiban”
elfogyasztott fagylalt emlékezetessé tették ezt a
szép nyári vasárnapot.
/ Kotánné Baló Krisztina /
|