|
2009.08.14.-én a Törökbálinti Sváb Egyesület
az idén is borversenyt hirdetett, amelyet a Német Közösségi
Háznak az udvarán tartottak. A versenyre a
törökbálinti nevezőkön kívül a környező településekről is
érkeztek versenyzők, (Sóskút, Biatorbágy, Diósd, Nadap). A borversenyen
részt vett Turai István polgármester és Csuka Attila
alpolgármester is. A versenyt Turai István polgármester
nyitotta meg, 16 órakor, rövid köszöntőjével. A fő asztalnál
4 fős zsűri kapott helyet: Schmidt János az Egyesület elnöke, Halász Mihály és a
két okleveles borkóstoló: Heiminger Károly és Udvarnoky
József. A versenynek Megyaszai Mammel Magdaléna volt a
háziasszonya, közvetlen segítője Vokány Erika volt, a Sváb
Egyesület tagjai készítették a szendvicseket, a sajt és alma
kockákat, amit menet közben fogyasztottunk el, illetve a
borok töltését is ők végezték. A versenyre 33-féle bort
neveztek, ami igen szép szám.

Az asztaloknál kb. 40 fő kóstolta a
különböző számozott üvegekből kitöltött borokat, amelyről
nem volt tudható, hogy ki nevezte a versenyre, ezért
biztosak lehetünk abban, hogy a verseny pártatlan volt. A
kóstolás után, asztalonként különböző kritériumok (illat,
szín, tisztaság, íz) alapján pontozták a borokat. Ezután az
asztalonként kapott pontokat a zsűri összesítette és így
alakult ki a végeredmény a különböző kategóriákban. Bár a
verseny szép délutáni napsütésben kezdődött, a verseny
végére igen csak ránk esteledett. Külön kiemelném a Tiborok
pincét, mert az oldalainkon már 2008-ban beszámoltunk a
tevékenységükről, ami itt
tekinthető meg.
Jómagam
nem voltam még borversenyen, de ez a mostani nagyon
tetszett, ezért legközelebb is elmegyek, jó szívvel mondom,
hogy tegyék ezt Önök is. A rendezvényen készült fotók az
albumban tekinthetők meg.
/ Hopka László /
|
NEVEZŐK NÉVSORA |
|
Termelő |
Lakhely |
Évjárat |
Fajta |
Termőhely |
|
Bálint
János |
Törökbálint |
2008 |
Hárslevelű |
Törökbálint |
| |
|
2008 |
Zengő |
Törökbálint |
|
Schawang József |
Diósd |
2008 |
vegyes
fehér |
Diósd |
| |
|
2008 |
Otelló |
Diósd |
|
Jung
Mihály |
Törökbálint |
2008 |
Merlott |
Szekszárd |
| |
|
2008 |
Cabernet Franc |
Szekszárd |
|
Tiborok pince |
Törökbálint |
2008 |
Merlott |
Eger |
| |
|
2008 |
Cabernet Franc |
Szekszárd |
| |
|
2008 |
Kékfrankos rosé |
Szekszárd |
| |
|
2008 |
Olasz
Rizling |
Badacsony |
|
Gauland Ferenc |
Törökbálint |
2009 |
Zalagyöngye |
Törökbálint |
| |
|
2009 |
Cweigelt |
Törökbálint |
|
Nagy
Mihály |
Törökbálint |
2008 |
Vegyes
vörös |
Szekszárd |
| |
|
2007 |
Vegyes
vörös |
Szekszárd |
| |
|
2008 |
Vegyes
vörös |
Szekszárd |
| |
|
2008 |
Kék
Frankos |
Szekszárd |
| |
|
2008 |
Cabernet Franc |
Szekszárd |
|
Horváth János |
Törökbálint |
2008 |
Rose |
Törökbálint |
| |
|
2008 |
Vegyes
vörös |
Törökbálint |
|
Kis
György Lajos |
Törökbálint |
2008 |
Vegyes
vörös |
Törökbálint |
| |
|
2008 |
Vegyes
fehér |
Törökbálint |
|
Heffner László |
Törökbálint |
2008 |
Vegyes
fehér |
Törökbálint |
| |
|
2008 |
Rajnai
Rizling |
Nadap |
|
Oberlander Sándor |
Törökbálint |
2008 |
Bianka |
Törökbálint |
|
Hannos
Máté |
Biatorbágy |
2008 |
Vegyes
fehér |
Biatorbágy |
|
Varga
Zsolt |
Biatorbágy |
2008 |
Furmint |
Biatorbágy |
|
Szabó
László |
Biatorbágy |
2008 |
Cabernet Franc |
Biatorbágy |
| |
|
2008 |
Cweigelt |
Biatorbágy |
|
Monostori Vilmos |
Sóskút |
2008 |
Szürke
barát |
Sóskút |
|
Kállai
Kálmán |
Biatorbágy |
2008 |
Vegyes
fehér |
Biatorbágy |
|
Nagy
János |
Biatorbágy |
2008 |
Vegyes
fehér |
Biatorbágy |
|
Mészáros László |
Biatorbágy |
2008 |
Bianca |
Biatorbágy |
|